Bor – élmény – turizmus

2020 Január 20

Idén második alkalommal rendezi meg Magyarország borturisztikai tematikus napját a BorÉRT Borturisztikai Egyesület, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a KOCCINTAS.HU, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Balatoni Turizmus Szövetség partnerségével a Vajdahunyadvárban található Mezőgazdasági Múzeumban, január 30-án. Az esemény fővédnöke Dr. Nagy István, agrárminiszter.

A BorÉRT az egyetlen borturisztikai rendezvény, mely lehetőséget teremt arra, hogy a turizmus e speciális területe évente, célzottan kiemelt figyelmet kapjon. A szakemberek konferencián találkozhatnak egymással, és információt cserélhetnek az aktuális kérdésekről.

Ezt követően pedig kiállítás várja az érdeklődőket. 2020-ban a Balaton Régió lesz a BorÉRT kiemelt vendége és témája.

A rendezvényre pincészeteket, turisztikai szakembereket, oktatási intézményeket, önkormányzatokat, szállásadókat és nem utolsó sorban a magyar borok kedvelőit várják.

KONFERENCIA

13:00 – 16:00

A szakmai konferencia résztvevőinek lehetőségük nyílik arra, hogy szakemberekkel találkozzanak, felfedezzék a Balaton Régió turisztikai lehetőségeit. Első kézből szerezhetnek információkat a 2020-ban megnyíló borpromóciós pályázati lehetőségekről még a pályázatok benyújtási időszakát közvetlenül megelőzően. Marketing- és borászati szakmai előadásokon vehetnek részt.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezzen minél előbb, mert a részvételi lehetőség korlátozott.

Regisztráljon itt: http://koccintas.hu/borert-konferencia-regisztraci...

KIÁLLÍTÁS

16:00 – 20:00

Az érdeklődőket a konferencia kísérő rendezvényeként kiállítás is várja, ahol a kiállítók szolgáltatásait, termékeit, a pincészetek borait meg lehet kóstolni és vásárolni is. Ehhez tematikus borbemutató és kóstoltató programok kapcsolódnak a nagyközönség számára. A kiállításra a belépő elővételben 2000 Ft a helyszínen, vagy online a jegymester.hu oldalon váltható. A rendezvény napján jegyek a helyszínen válthatók 3000 Ft-os áron.

KIÁLLÍTÓK:

Belward Pincészet

Bibok Pincészet Kft.

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Csentei Szőlőtermelők Egyesülete

Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

Erdőbénye Község Önkormányzata

Galambos Pincészet és Vendégház

Garamvári Szőlőbirtok

Hujber Pince

IKON Borászat

Kányaváry Borbirtok

Koch Borászat/VinArt Pincészet

Koltai Pince

Konyári Pince

Légli Szőlőbirtok

Önkormányzat Aldebrő

Pántlika Pincészet

Paulus Molnár Borház Kft.

Pócz Pincészet

Rádbízom Szőlőlekvár

Rádpuszta Szőlőbirtok

Simonfay Borkúria

Szabó Bormanufaktúra

Szabó Pincészet - Horvátország

Thummerer Pince

Várszegi Pincészet

Veszprémi Pincészet

Villány-Siklósi Borút Egyesület

Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.


További információ: http://koccintas.hu/

bor turizmus konferencia

 

Megtekintések száma: 62400


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet