Új év, jó immunrendszer, új forma

2021 Január 13

Manapság mindennél fontosabb az egészség – Hogyan tegyünk érte?

Az év kezdetével rengetegen fogadnak meg életmódváltást, kezdenek új életet. Ez az idei esztendőben – a múlt év árnyaival a hátunk mögött -még inkább megfogalmazódik mindenkiben, mivel szeretnénk lezárni magunkban az elmúlt év megpróbáltatásait, és egy új kezdet reményébe fektetjük minden bizodalmunkat. Ennek ellenére, mégis sokan és elég hamar elveszítik lelkesedésüket, és visszasüppednek addigi életük megszokott keretei közé. De mik lehetnek a buktatók, és hogyan is vágjunk neki?

Mudra Ágnes, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző ad tanácsot arról, milyen módonkapjunk újult erőre, hogyan fogyjunk egészségesen, és kanyarodjunk vissza szépen, fokozatosan a saját rendszerünkbe.

Az életmódváltó ígéretek majdnem minden esetben fogyással, egészséges életmódra való áttéréssel függnek össze. Ez most 2021-ben azért is aktuálisabb mint szokott, mert erre a „méregtelenítési” folyamatra testileg és lelkileg is vágyunk a 2020-as év után. Illetve ez volt az az év, mely rámutatott, hogy az egészégünk mindennél többet ér, amit csak tudatosan irányított táplálkozással és sporttal tudunk elérni.

– Nagyon fontos megjegyezni az első buktatót, amit nem csak újévi fogadalmak esetében, de bármilyen cél kitűzésénél hajlamosak vagyunk elkövetni, mégpedig, hogy nem készítünk tervet, nem gondoljuk végig a folyamatot, hanem csak megfogalmazunk magunkban egy rövid, tömör, egy mondatos célt: „Idén lefogyok.” Sajnos a legtöbben megrekednek ennél a mondatnál, és ezt a „Majd jövőhéten elkezdem!” szokta követni. Sajnos bármilyen életmódváltásba kezdünk, el kell hagyni a komfortzónánkat, lustálkodással nem tudunk csodát művelni. Nincs csoda tabletta, nincs csodaturmix, ha változást akarunk elérni, azért tennünk kell! – kezdte az Infrasalon tulajdonosa.

– Mindenképpen fogalmazzunk meg magunk előtt reális és elérhető célokat, olyan célokat, amit, ha elértünk, jól érezzük magunkat tőle, és újabb löketet kapunk egy újabb cél kitűzéséhez, eléréséhez. Ne akarjunk, egy hónap alatt 10kg-ot lefogyni. Minél gyorsabban jön, annál gyorsabban megy, ahogy a mondás is tartja: Könnyen jött, könnyen megy. Mindig, főleg a fogyás esetében a lassú folyamat a legcélravezetőbb. Minden esetben önmagunkkal versenyezzünk, ne foglalkozzunk azzal, hogy másik ember mennyit adott le, az az ő története, nekünk saját magunk legyőzése a cél – mondta a szakember, aki a fogyás módszerét és a mozgás fontosságát is részletezte.

– Fontos betartani a fokozatosság elvét, ne rontsunk ajtóstól a házba, és ne egy nap alatt akarjunk áttérni egészséges életmódra, mert nem lesz sikerélményünk, és hamar elillan a lelkesedés. Apró lépésekkelsokkal messzebb jutunk, és sokkal fenntarthatóbb a változás is. Még könnyebb, ha van hozzá társunk, egy házastárs, egy barát/barátnő, akivel közösen vágunk neki, és támogatjuk egymást. Együtt mindig könnyebb, de itt is figyelni kell arra, hogy ami az egyiknél működik, az nem biztos, hogy a másiknál is fog.Viszont, ha sportot is iktatunk a mindennapjainkba, akkor egy társ fixen nagy segítséget jelent. Fontos, hogy tudjuk egymást húzni, motiválni, de ez csak akkor lehetséges, ha közös a cél. Sport esetében probléma szokott lenni, hogy minek is fogjunk neki és hogyan, főleg ilyenkor télen, amikor hideg van odakint. Ilyenkor próbáljunk meg valamilyen beltéri sportot választani, ahol akár csapatban, akár egyénileg, de szakértő segítséget kapunk, figyelnek ránk, és legalább az elején fogják a kezünk, főleg, ha teljesen kezdők vagyunk.Ha sikerül beiktatni a sportot az életünkbe, legalább heti két-háromszor, akkor van értelme már energiamérlegről beszélni, hiszen ha a táplálkozáson még nem is változtattunk, de a megszokotthoz képest már heti szinten jóval több kalóriát égetünk el, akkor elméletileg – ha semmilyen egészségügyi probléma nem áll fenn -elindítjuk a fogyást. Ha ezt még sikerül megfejelni egy táplálkozásra is kiterjedő elhatározással, mégpedig úgy, hogy csökkentjük a szénhidrátbevitelt, ellenben növeljük a fehérjebevitelt főleg az esti órákban, még látványosabb eredményeket lehet elérni.

Ha a mozgás és a táplálkozás kettősét sikerült becsempészni a mindennapjainkba, és időről időre megvannak az elért apró célok, megvan a pozitív visszacsatolás, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen folyamatok ideális működéséhez a megfelelő támogatást is biztosítanunk kell. Vagyis szedjünk vitaminokat, és fokozottan figyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra is. Avitaminok, ásványi anyagok legtermesztettebb forrása a gyümölcs- és zöldégfogyasztás lenne, de diéta esetén nem feltétlenül ajánlott minden gyümölcs, a cukortartalma miatt, így nem ördögtől való a reggeli étkezéssel, napindítónak egy komplex vitaminkészítmény fogyasztása. A folyadékpótlásról pedig hajlamosak vagyunk sokszor megfeledkezni, és kisebb jelentőséget tulajdonítani neki, pedig, ha életmódot váltunk, ha fogyni szeretnénk, akkor elengedhetetlen a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékbevitel, a szervezet olajozott működéséhez és a méregtelenítéshez.

– Zárjuk le a tavalyi évet magunkban, engedjük el sötét árnyait, és legyünk nyitottak egy új kezdet felé. Fontos, hogy szilárd legyen az elhatározásunk, és tudatosan álljunk neki. Ha szükséges, kérjük szakember segítségét, egy barát támogatását, és ne akarjunk egy nap alatt világot váltani. Mindig önmagunkkal versenyezzünk, és higgyünk önmagunkban, mert ha mi nem akarjuk igazán, akkor sajnos nem fog sikerülni. „A boldogsághoz vezető út titkai voltaképpen azelhatározás, az erőfeszítés és az idő.” -TendzinGjaco

További információ:

https://infrasalon.hu/

egészség

 

Megtekintések száma: 53225


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet