Parád a legszebb hely az egész földkerekségén
Parád a legszebb hely az egész földkerekségén
Palóc föld gyöngyszemének bemutatását egy Krúdy Gyula idézettel kezdeném. “Látott embereket,és messzi tájakat,idegen kultúrákat, és nagyvilági tolongásokat, amíg ráeszmélt, hogy Parád a legszebb hely a föld kerekségén!”
Az ország egyik legrégebbi gyógyhelye Heves megye talán legszebb részén a Mátra lábánál,a Fehérkő,a Jámborhegy, és a Kékes csúcsának tövében,a Tarna patak völgyében található.
Nemcsak természeti látnivalói miatt, hanem történelmi múltjához kötődő épített,és szellemi örökségei miatt is érdemes ellátogatni ide.
A települést több neves magyar család is birtokolta.. többek között a Károlyi ,és a Rákóczi család is. Ez utóbbi család nevéhez fűződik a Rákóczi fa legendája is…mely szerint 1710-ben e tölgyfához kötötte II. Rákóczi Ferenc a lovát útban Felvidékre.
A tölgyfa azóta sajnos már kiszáradt, és 2015-ben egy viharban kidőlt….
Az idelátogatókat természetesen nem csak ez a gigantikus méretű fa, hanem nagyon sok látnivaló és program várja.

Néhányat említve a nevezetességekből
Károlyi kastély, Palóc ház, Freskó rendezvény terem, vagy a római katolikus templom melynek az országban egyedülálló módon Szent Otilia a védőszentje.
Programokban sincs hiány, hiszen rendszeresen megrendezik a nagy múlttal rendelkező hagyományőrző palóc napokat, a megyei vadásznapokat, de különböző családi, kulturális és sport rendezvény is színesíti a közösségi életet.
A település jelenéről Mudriczki József Parád nagyközség polgármesterével beszélgettünk, aki immár a negyedik ciklusát tölti az önkormányzat élén.
Véleménye szerint egy polgármester életében talán a legfontosabb, hogy egy olyan települést vezessen, ami élhető település, és élettel van töltve. Mindig fontosnak tartotta az idősek tiszteletét, a fiatalok támogatását.
Ezért is külön öröm, hogy folyamatban van egy bölcsöde megépítése,a meglévő 3 csoportos óvoda mellett.
Büszke rá, hogy a 2000 fős település rendelkezik minden olyan létesítménnyel , ami a falu működését élhetővé teszi.

A felújított általános és művészeti oktatási intézményig melyben közel 200 tanuló jár a nyolc évfolyamon, illetve a könyvtártól,a fogorvosig, a védőnőig,a gyermekorvosi szolgáltatásig igyekeznek mindent biztosítani az itt élők számára.
Munkájának fontos része még , többek között az ,hogy hatékonyan felhívja a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára. Parádnak nagy hagyományai vannak az egészség megőrzésében, hiszen a gyógyhelye közelsége Parádfürdő több száz éves múltra tekint vissza, mind a rehabilitáció,az egészség megőrzés,mind a betegségek hatékony kezelésében.

Polgármester úr elmondása szerint szívesen , és örömmel rendeznek a faluban különböző családi kulturális és sport napokat. Sok civil szervezet, egyesület működik a településen, akik aktívan részt vesznek a közösségi életben.
Különböző programokkal biztosítják az itt élők és az ide látogatók számára a jó hangulatot, és azt az életérzést, hogy igen….. Parád a legszebb hely az egész földkerekségén.
Fehér Krisztina













Megtekintések száma: 52494