Ismét egy jó ügy mellé álltak a Prémium Médiaválogatott tagjai
Ismét egy jó ügy mellé álltak a Prémium Médiaválogatott tagjai
Jótékonykodás Kisvárdán
Pap egy alig 2000 fős település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol egy nagyszerű kezdeményezés indult el.



Kelemen István, aki maga is Papon lakik, a kisvárdai Spájz élelmiszerüzlet tulajdonosa. Az ő fejében született meg az ötlet, hogy ismert sztárok segítségével jótékony célra, a kisvárdai Szent Damján Kórház gyermekosztálya számára gyűjtsenek pénzt. Katus Attila, Varga Viktor, Cozombolisz Leonidász Péter, valamint Földesi János, a Prémium Médiaválogatott tagjai, illetve kapitánya beálltak a Spájz pultja mögé, hogy kiszolgálják a vásárlókat. A Jótékony fél óra teljes bevétele a gyermekosztály részére került felajánlásra.




- Elsősorban szeretném nektek megköszönni, hogy eljöttetek, itt voltatok. Ez egy nagyon nemes fél óra. Amikor megszületettaz ötlet a fejünkben, hogy mivel is kellene segíteni, illetve, hogy kit, akkor egyértelmű volt, hogy a legfiatalabb és talán beteg korosztályt kell megcélozni. Itt jött az a kezdeményezés, hogy akkor legyen a kisvárdai kórház gyerekosztályának a teljes bevétel felajánlva - mondta a rendezvény gazdája, Kelemen István.



A Jótékony fél órát követően Papon folytatódott a nap. Az I. Papi Kolbászolás keretében helyi csapatok mérkőztek meg a kolbásztöltés területén. Katus Attila, Cozombolisz és Varga Viktor zsűrizték az elkészült finomságokat. A vendégeket egész nap ingyenes ételek várták. Varga Viktor és Cozombolisz pedig természetesen dalaival is szórakoztatta a közönséget.





Az I. Papi Kolbászolás megálmodója is Kelemen István volt:
- Amikor megfogalmazódott bennünk, hogy egy ilyen, valami mást szeretnénk létrehozni, akkor nyilván szabolcsiként, hagyomány teremtőként, ízvilágban csak a kolbász és a sertés feldolgozása volt hozzánk a legközelebb. Azt gondolom, hogy ez valaminek a kezdete, nem tudjuk, hogy hol a vége, de bízunk benne, hogy sok támogatóval, sok ismert arccal egy olyan rendezvénysorozatot hozhatunk létre, ami hosszú távon ténylegesen eredményezheti azt, hogy egy olyan fesztivál jön létre, amivel sok-sok vendéget, sok-sok érdeklődőt tudunk idecsábítani.





Maximovits György, a település polgármestere is részt vett a rendezvényen, és elismerően nyilatkozott a kezdeményezésről:
- Nagy örömmel fogadjuk az ilyen civil kezdeményezéseket, ami a település közösségét építi. Egy 2000 fős település életében az, hogy tél, disznóvágás és kolbásztöltés, az tényleg a hagyományainkat hozza a felszínre. Ezzel, hogy az első civil kezdeményezésű kolbásztöltő verseny a településünkön megrendezésre került, hagyományt szeretnénk teremteni. Nagy örömmel fogadjuk a vendégeinket, külön örülünk annak, hogy a média részéről ilyen neves emberek jelentek meg nálunk, akik segítik megalapítani, segítik létrehozni ezt a hagyományőrző rendezvényt.
2023.03.05. / Udvardi Csilla
Megtekintések száma: 53079