900 millió forintos támogatást kaptak az állatkertek

2021 Január 18

Az elmúlt év nem volt könnyű a hazai állatkertek számára. A vírushelyzet miatt tavasszal és ősszel is be kellett zárniuk, ami igen nagy mértékű bevételkiesést jelentett, míg a költségeik szinte egyáltalán nem csökkentek. 2019-ben a Magyar Állatkertek Szövetségének állatkertjei még közel 3,6 millió látogatót fogadtak, tavaly viszont a tavaszi és év végi bezárás miatt jelentős bevételkieséssel kellett számolnunk .Éppen ezért a Magyar Állatkertek Szövetsége segítséget kért az államtól, hogy az állatkertek továbbra is biztosítani tudják a működésüket.

Decemberben a kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében900 millió forint állami támogatást ítélt meg 13 hazai állatkertnek. Ezt az összeget a bevételkiesés mértéke alapján, arányosan osztották szét az állatkertek között. Pl. a Szegedi Vadaspark 55 millió forint támogatáshoz jutott. A segítség valamennyi állatkert számára jól jön, hiszen az állatoknak folyamatos ellátásra van szükségük. Sőt, az élet a bezárás után sem állt meg. Sorra születnek a parkokban az új kis jövevények.

„Bízunk benne, hogy tavasszal már újra fogadni tudjuk a látogatóinkat. A kizöldülő természet és az állatok látványa kellemes kikapcsolódást nyújt majd, amely feledteti az elmúlt év nehézségeit, kihívásait.” -írta a Szegedi Vadaspark a honlapján.

Szerző: Udvardi Csilla

allatkert

 

Megtekintések száma: 4074


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet