​A tudomány megmondta, mikor igyál kávét

Monday, May 14, 2018

Dolgos hétköznapjainkat sokszor csak koffeinnel vagyunk képesek átvészelni, amit leginkább kávé által viszünk be szervezetünkbe. Egy legfrissebb kutatás kimutatta, mikor kell kávét innunk ahhoz, hogy a lehető leghatásosabban hasznosuljon a benne rejlő koffein.

Sokunk már a „kávé” szó hallatán felpezsdül, akadnak azonban páran, akiknek majdhogynem literszámra kell fogyasztaniuk a koffeinforrást, hogy produktívak maradjanak egész nap. Ennek oka akár az is lehet, hogy a kávé rosszkor kerül elfogyasztásra. Egy új, gyógyszertudományi kísérlet, ami különböző hatóanyagok bioritmus szerinti, szervezetre gyakorolt hatását kutatta, kimutatta a koffein bevitelének leghasznosabb és lehaszontalanabb időpontjait. Ezekben az időpontokban biológiai óránk és kortizolszintünk olyan összhangba kerül, amilyenbe máskor nem.

Mégis esetünkben a kortizol nevű hormon a legfontosabb, ami szabályozza vérnyomásunkat, valamint a helyes fizikális és érzelmi reakciónkat stresszes és veszélyes helyzetekben. Egyszerűbben fogalmazva ez az a hormon, ami a „megszoksz vagy megszöksz” hatást váltja ki szervezetünkből. Ez azt jelenti, hogy nap közben a kortizolszint ingadozik, azonban reggel, ébredéskor a magasba szökik: ezzel küzdve a visszaalvással és a kínzó fáradtságérzettel, elalváskor pedig lecsökken: ettől leszünk fáradtak, és alvásra készek.

Egy átlagos ember esetében, aki reggel 7 órakor kel fel, a kortizolszint 8:00 és 9:00 között a legmagasabb, ezután 12:00 és 13:00 között, majd 17:30 és 18:30 között. Másszóval az alany ekkor a legenergikusabb a bioritmusa szerint. Ezért tehát ezekben az időpontokban nem a legjobb ötlet meginni egy csésze kávét, mivel a koffein ugyanazt a hatást fejti ki, amit a kortizol – ezáltal szervezetünk elkezdi tolerálni az energizálást, amivel hatástalanná válik a koffein.

A fentiek szerint egyértelmű, hogy koffeint, vagyis kávét akkor érdemes bevinni, amikor kevésbé vagyunk frissek: szóval a fenti időpontok között.

Reggel: 9:30 és 11:30 között

Délután: 13:30 és 15:30 között

Este: ne kávézzunk este, hacsak nem szeretnénk borzalmas élményeket átélni elalváskor. Amennyiben viszont éjszakázásról van szó, mindenképp 19:00 után fogyasszuk el az első esti kávét.

Kávézz te is okosan!

via Maxim

egészség kávé kávézás reggel ébredés

 

Megtekintések száma: 1132263


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet