Anyák napja, avagy Vissza a Történelembe!

2021 Május 02

Az anyák napja kevés ünnepek egyike, amelyet vallástól és kultúráról függetlenül világszerte megtartanak. Az apropója természetesen az anyák iránti tisztelet kifejezése, és talán nem is gondolnád, de a gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza, ráadásul az egyes országok más és más napokon emlékeznek meg róla. Kezdete az ókori Görögországban keresendő, a hellének ugyanis minden évben tavaszi ünnepséget rendeztek Rheának, az istenek anyjának. Kontinensünkön a legtöbb ünnepnapunkhoz hasonlóan a kereszténység rendkívüli hatást gyakorolt az anyák napja kialakulásában, időpontjának meghatározásában. Az ünnepnap pontos dátumában nincs is egység az egyes nemzetek között, azért az jól látszik, hogy az alkalom mindig vasárnapra esik. De ez nem is a véletlen műve, hiszem az 1600-as keresztény Európában a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan volt egy mára feledésbe merült szólás, mely szerint a nagyböjt negyedik vasárnapján a hívek visszatértek az anyaszentegyház kebelére, ennek kifejezésként elzarándokoltak abba a templomba, ahol megkeresztelték őket. Az idő múlásával a gyökerekhez való visszatérés világiasodott, és ekkor jelent meg a gesztus, mely során a gyermekek virággal és kedves szavakkal ajándékozták meg az édesanyjukat.

 

Megtekintések száma: 59318


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet