Újra összecsap a Fradi és az Újpest legendája?

Tuesday, April 10, 2018

Nem mindennapi eseményre várja vendégeit a Dallas Étterem és Popey. Kedden és szerdán ugyanis illusztris vendégek társaságában és különleges helyszínen nézhetik az érdeklődők a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóit.

Négy gólgazdag találkozón vagyunk túl a negyeddöntő első körét követően. A Real Madrid idegenben intézte el simán a Juventust, a Bayern München Sevillában nyert, a másik két találkozón pedig hazai siker született, a Barcelona a Romát, a Liverpool pedig meglepetésre a Manchester Cityt simázta le saját szurkolói előtt.

A Bajnokok Ligája azonban trükkös sorozat, sokszor tartogatott már nagy meglepetéseket – emlékezzünk csak a tavalyi szezonra, amikor a Barca csodával határos módon fordított a PSG ellen. Érdemes lesz tehát nézni a visszavágókat is, de ha még szeretnél érdekességeket az izgalmak mellé, akkor hívd segítségül Popeyt!

A méltán népszerű Dallas Étteremben (Budapest, III., Zay u. 5.) két focilegendával, Véber Györggyel és Lisztes Krisztiánnal latolgatja az esélyeket és elemez Mogyorósi Péter, alias Popey, egykori televíziós-, és rádiós sportújságíró.

Kedden a Roma–Barca és a Man. City–Liverpool alatt az egykori újpesti kedvenccel találkozhatnak az érdeklődők, míg szerdán a Bayern–Sevillát és a Real–Juvét nézheted a korábbi Fradi-játékos társaságában. Így a két rivális csapat legendája is összecsap, kérdés, melyikükre lesznek többen kíváncsiak?

És hogy még teljesebb legyen a futballélmény, arról Popey is gondoskodik. Vidd magaddal az egyik barátodat, és igyatok egy párat! Ha kértek egy italt, a másodikat Popey fizeti!

(x)

 

Megtekintések száma: 51754


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet