A szobacicák úgy élnek, mint a gyerekek

2014 Január 19

A szobacicák legalább úgy élnek, viselkednek, mint a gyerekek: marakodnak, hisztiznek, folyton rendetlenkednek, de nagyon tudják magukat szerettetni! Hoztam nektek pár jópofa történetet.

Szaffi izgatottan leste a kilencedik emeleti szobaablakból, mikor érkezik már meg gazdája, aki mindig finom falatokkal szokta őt meglepni. Na és a hozzábújás, a szórakoztató játék is hiányzott már! Viszont annyira elmélyülhetett a nagy várakozásban, hogy hirtelen megrettent, amikor megcsörrent a kulcs a zárban. A gazdája belépett, s csak annyit látott, hogy Szaffi lábai meg épp eltűnnek a levegőben! Na ekkor kezdődtek az izgalmak:"- Úristen! Kiesett a kilencedikről! Úristen!"- kiabálta, miközben rohanni kezdett lefelé a lépcsőkön minden ablakot figyelve, hátha a macska oda esett le. Közben pedig már látta gondolatban a zuhanástól szétroncsolódott kedvencét.
De sehol nem talált senkit, így visszarohant a kilencedikre, hátha nem is zuhant le, csak beleakadt körmeivel a függönybe! Ez sem talált. Mire szegény gazdi teljesen sokkot kapott volna, éppen hazaérkező barátja hozta ölében a vígan doromboló állatot, akit egy pinceablakban üldögélve vett észre, s csodálkozott is, hogyan kerülhetett oda? Azt gondolták, egy fa foghatta meg a zuhanó macskát, és örültek, "hogy még sokkot sem kapott, hiszen evett- ivott, játszott, mintha mi sem történt volna!" 

Szaffi alighogy felocsúdott a kalanddal járó izgalmakból, máris újabb kihívással kellett megbirkóznia: újabb lakótársat kapott! Már azzal is nehezen tudott megbarátkozni, hogy egy folyton lomoló kutyával és egy szépségmániás, állandóan a vízcsapnál és a tükörnél ólálkodó macskával kellett megosztania kis kuckóját. Erre karácsonyra újabb meglepetéssel szolgáltak neki gazdái: nem tudtak ellenállni a gyönyörű fekete cicusnak, Gombócnak, így hazavitték magukhoz.

a-szobacicak-ugy-elnek-mint-a-gyerekek

Vicces módon az új szerzemény pártját elsőként a kutyus fogta, majd a másik cica is kezdeményezte, hogy játsszanak együtt. Szaffi viszont úgy viselkedett, mint egy durcás kisgyerek: nyávogott, vergődött, mindent levert a lábaival, majd elvonult egy sarokba, ahonnét nem volt hajlandó előbújni. "Furcsa, mert az emberekkel nagyon barátságosak, de egymással nagyon ellenségesek is tudnak lenni. Szaffi is mindenkihez odamegy, bárki elvihetné, de egy másik állatot nem képes elviselni."- meséli a gazdi, aki egyébként mindent bevetett, hogy Szaffit jobb belátásra bírja. "Vittem neki halmájat, hogy ne haragudjon annyira, meg se kóstolta."- meséli tovább. Aztán eszébejutott, hogy van egy nagy macskarajongó idős asszony, akitől egyszer azt a tanácsot kapta, hogy beszéljen a macska fejével. " Olyan hülyeségnek tűnt, de nagyon okos, képes 100 szót megjegyezni. Aztán beszéltünk neki, hogy itt fog lakni, meg nem leszel te se egyedül, szeretni kell. Mikor mondtuk neki, mindig morgott egyet válaszul:DD Aztán csak hatásos volt!"- mondja mosolyogva. Azóta pedig a féltékeny sziámi macska is kezdi elfogadni Gombócot, legalábbis már hajlandó vele egy helyiségben szívni a levegőt!

{loadposition szoveg}

 A következő történetben pedig Szaffi korábbi szobatársával, Cicuval lendült komoly akcióba! Ez a két jómadzag cica elhatározta, hogy vizsgáira készülődő gazdijától szünetet kényszerít ki egy kis játékra. Akcióba lendültek, csak játék helyett bünti lett a dolog vége!

a-szobacicak-ugy-elnek-mint-a-gyerekek

Szóval a gazdi éppen cigiszünetet tartott tanulás közben, míg jegyzeteit szépen a kanapén hagyta. Szaffi békésen játszott kedvenc kis nejlontáskájában, míg hirtelen fel nem nézett a kanapéra, s meg nem látta, hogy szabad a pálya! Előbb megvizsgálta alaposan a papírokat, de semmi lényegeset nem szagolt ki rajtuk, így gondolva, inkább játsszon az unalmas dolog helyett vele gazdija, apró darabokra tépte azokat! A merényletben Cicu is cinkostárs lett, ő ette meg a papírfecnik egy részét, mivel előszeretettel fogyassza a papírt máskor is. Egyik kedvenc eledele például a Wc- papír! Mindezt látva gazdájuk nagyon dühös lett, hisz rengeteg munkája veszett kárba, ráadásul főhetett a feje, honnan szerez másik jegyzetet, nyakán a nagy vizsga! Ráripakodott a macskákra, akik sértődötten elvonultak. Igen ám, de a nyitott fürdőajtóban Cicunak nagy ötlete támadt! Ha már a gazdi nem játszik velük, megy és megszerzi annak a mosdónál tartott hajgumiját és játszik azzal, mert ez a másik nagy kedvence!

a-szobacicak-ugy-elnek-mint-a-gyerekek

De úgy tűnik, Szaffi is ugyanazt akarta, s mindjárt beindult náluk a vadászösztön mellett a harci szellem is! Volt nagy fujjogás, nyávogás, amire gazdijuk is felfigyelt! Bement megnézni, mi a ricsaj tárgya, s pont a fürdőkádhoz ért, amikor Cicu a nagy harcban leesett a mosdó széléről, s pont a gazdi nadrágjában, hátul kapaszkodott meg körmeivel. Ez csöppet sem volt kellemes érzés, mostmár még dühösebb lett a gazdi, alaposan leszidta őket és bezárta egy másik szobába. Mire a gazdi macskakörmök miatti kellemetlen fájdalma elmúlt, a haragja is elszállt, főleg, amikor benézett, mit csinálnak a rossz cicák, s látta, hogy a két ördögfajzat úgy alszik, mint az ártatlan kisangyal. nem tudott már haragudni rájuk.

a-szobacicak-ugy-elnek-mint-a-gyerekek

Lehet, hogy kis bugyuta történetek ezek, de szórakozatóak, s legalább egy kis vidámságot hoznak a szürke hétköznapokba ezek a kis házikedvencek még akkor is, ha néha legalább annyi borsot törnek az orrunk alá, mintha gyermekeink lennének!:) 

 

Megtekintések száma: 8322


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet