Karácsonyi őrület csodák nélkül

2013 Decemberr 10

Karácsonyhoz közeledve ismételten hamarosan kezdetét veszi az őrület, amely az utolsó napokat jellemzi. Bizony én sem tartozom azon emberek közé, akik már hónapokkal december előtt aprólékosan beszerzik ajándékaikat. Így természetesen nálam is az utolsó pillanatra marad a beszerzés. Nem szoktam azonban a dolgokat a véletlenre bízni. Néhanapján még internetről is szoktam rendelni egy-két ötletes ajándékot, bár én a császkálás híve vagyok. Nem árt azonban vigyáznunk néhány dologra netes vásárlásunk során!

Ha kinézünk valamit egy webáruházban nem kell feltétlen onnan megrendelnünk az adott terméket. Ötletforrásnak azonban kiváló! Érdemes szétnézni a nagyobb áruházakban egy-egy bevásárolókörút alkalmával, melyeket szintén elönt ilyenkor a sok ötletes meglepetés. Néhány értékes papírdarabkával többet őrizhetünk meg a pénztárcánkban, ha jó helyen nézünk szét, nyitottak vagyunk és célirányosan érdeklődünk. Én pl. kifejezetten imádok barkácsáruházakban járkálni, mert az ünnepekhez közeledve szinte minden négyzetméteren találok valami hasznos lakáskiegészítőt, praktikus eszközt, díszt, hasznos kütyüt, melyeket igazán találóvá és személyessé tudok varázsolni egy kis kreativitással.

Természetesen azonban nem vagyok az internetes vásárlás ellen, hiszen rengeteg olyan cikkel találkozhatunk egy-egy üzelt kínálatában, melyeket máshol nem tudunk beszerezni. Ilyenkor azonban nem árt figyelni néhány apróságra.

Először is vizsgáljuk meg a választott webáruházat, hogy tényleg valódi kínálattal állunk-e szemben. Érdemes először a kapcsolat menüpontot végigböngészni, és ha lehetőségünk van rá, az összes lehetőségen felkeresni őket. Győzödjünk meg róla, hogy a kiválasztott termék megfelel-e nekünk, tegyünk fel konkrét kérdéseket az áruval kapcsolatban, érdeklődjünk a garanciáról, annak érvényesítési módjáról. Tudakoljuk meg, hogy van-e valamennyi vásárlási minimum, mely alatt esetleg nem szállítják ki a terméket. Olvassuk át figyelmesen az áruház szabályzatát! Számoljuk ki a pontos szállítási költséget, hiszen vannak áruházak, melyek olyan horribilis összeget számolnak fel a házhozszállításért, hogy megéri inkább máshol rákeresni a megvásárolni kívánt termékre. A külföldről történő szállítás során ügyeljünk az egyéb költségekre, melyek felmerülhetnek ilyenkor! Kérdezzünk rá, hogy számolnak-e fel külön csomagolási költséget a termék eladása és postázása során, hiszen mindezen plusz költségekkel növelve már nem biztos megéri megvásárolni az árut. A legfontosabbat véletlen se felejtsük el! Ha ajándékot vásárolunk fontos szempont a határidő. A legtöbb áruház teljes gőzzel működik az ünnepek előtt, de mindegyik meghatároz néhány nap szállítási határidőt. Általában természetesen hosszabb időt hoznak nyilvánosságra a valósnál, de nem árt szóbeli megerősítést is kérni ezt illetően. Erre feltétlen kérdezzünk rá, hiszen nagyon kellemetlen tud lenni, ha megtaláljuk álmaink ajándékát, csak éppen nem érkezik meg időben.

Ha ezen már túl vagyunk, már "csak" meg kell találni a megfelelő ajándékot. Ez azonban sohasem egyszerű. Ritka, hogy az ember határozott elképzelésekkel rendelkezik.

Én mindig két szempontot tartok szem előtt:
1. Sosem veszek tömegcikket.
2. Olyan meglepetést igyekszem választani, mely hasznos.

Úgy gondolom, hogy a mai világban nem minden ember teheti meg, hogy maximálisan személyes ajándékot válasszon, hiszen bóvlit nem szeretünk ajándékozni, az igazi egyedi meglepetésekhez pedig mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni. Az utóbbi években elterjedet fényképes "tömegtermékek" mára már hétköznapi ajándéknak számítanak. Én sokkal inkább szeretek hasznos ajándékokat adni és kapni is. Nyilván ez a legnehezebb, hiszen ehhez kicsit puhatolóznunk kell. És azt se felejtsük el, hogy nem mindig a drága ajándék a jó ajándék!

{loadposition szoveg}

Sok cikk jelenik meg ilyenkor azzal kapcsolatban, hogy milyen ajándékot válasszatok rokonaitoknak, szerelmeteknek, ismerőseiteknek. Egyet azonban minden cikk figyelmen kívül hagy: az egyént. Ha igazán örömteli ajándékot szeretnétek vásárolni, azt nem lehet hipp-hopp elintézni, hiszen másoknak örömet okozni csak kellő odafigyeléssel és gonddal lehetséges. Én pl. pont ezért szeretem ezt az ünnepet... Nincs is annál rosszabb, mint ha valaki csak azért vesz 'már' valamit, mert nincs jobb ötlete. Általában így kerül a polcon sorakozó 3 párologtató mellé még egy újabb.

Kellemes karácsonyi készülődést kívánok minden kedves olvasónak!

Scriptor

 

Megtekintések száma: 7055


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet