Matt Stonie, az evőbajnok
Matt Stonie, az evőbajnok
A gyorsevő bajnok Matt Stonie neve 2015-ben vált ismerté sokkoló eredményével, azaz hogy nyolcszorosan „túlette” az addigi hot dogevő bajnokot.
A verseny kezdetekor senki sem számított a 23 éves férfi meglepő tehetségére, aminek köszönhetően 62 darab hot dogot evett meg mindössze 10 perc alatt. Azóta Stonie a világ gyorsevőinek toplistája élén szerepel, valamint teljes munkaidős állásként tekint evés iránti szeretetére. Stonie 4 milliós feliratkozóközönséggel rendelkez, saját YouTube csatornával rendelkezik, ahol időtartamra, vagy mennyiségre vonatkozó kihívásokat teljesít, illetve ahová feltölti a versenyeiről készült videókat.
Ha egy ültő helyedben egyszerre elfogyasztasz kb. 10 kiló ételt, az bizony meg fog látszódni rajtad, hiába vagy megáldva tökéletes testalkattal és anyagcserével. Ezért Stonie elmondása szerint hetente ötször fordul meg az edzőteremben, illetve becsempészik némi egészségeset is minden olyan kihívásába, amelyben hatalmas mennyiségű ételt kell elfogyasztania.
Stonie azt nyilatkozta, hogy még a főiskolás évek alatti siralmas anyagi helyzete miatt nevezett be élete első evőversenyére. Az indok csupán annyi volt, hogy ingyen ételhez juthat – nem is kevéshez. Először csak a tengerentúlon oly népszerű, egy-egy étterem saját kihívásaira jelentkezett, amelyek során egy óriási pizza vagy hamburger elfogyasztása után kuponokat, vagy pólókat kapott ajándékba.
A mára világelsők között helyezkedő evőbajnokká vált férfi bevásárlóközpontoktól, éttermektől kap felajánlásokat, illetve a karitatív munkát is erősen műveli. A versenyeiből befolyt összegek egy részét éhezőket segítő alapítványok felé juttatja el.
via Mashed
Megtekintések száma: 26663