Tippek a munkahelyi stressz ellen

2013 November 18

Amikor a munkahelyi stressz már csökkenti munkaképességünket és irányítja magánéletünket is, itt az ideje tenni valamit ellene. Kezdjük azzal, hogy jobban odafigyelünk testi és lelki egészségünkre. Ha vigyázunk magunkra és szükségleteinkre, erősebbek leszünk és ellenállóbbak a stressz hatásaival szemben. Azonban, ha már túl inger gazdag életmódban élünk, akkor hamar komoly problémákkal kell szembe néznünk. Ezek áthidalására több praktikát is bevethetünk. Ám, ha ezek közül egyik sem hoz megfelelő változást, érdemes szakemberhez fordulni a problémánkkal.

Legyen időnk a pihenésre!

A megfelelő egyensúly megteremtése érdekében képesnek kell lennünk arra, hogy ki tudjunk kapcsolni. Ennek elérése érdekében elsőnek jó, ha minden kommunikációs eszközünket kikapcsoljuk egy kis időre. Ha tehetjük egy hajtós hét után, menjünk el feltöltődni egy gyógyfürdőbe vagy egyszerűen induljunk útnak a közeli parkba sétálni.

Egészséges étkezés

A nap folyamán együnk többször egy-egy keveset, így folyamatosan szinten tudjuk tartani szervezetünk vércukorszintjét. Ha a vércukorszintünk alacsony, idegesek és ingerlékenyek leszünk. Ha azonban túl sokat eszünk, az letargiát okoz. Így nagyon fontos, hogy mindig elegendő étel kerüljünk a szervezetünkbe. Akár egy kis nassolni való is lecsúszhat a nap folyamán, hiszen köztudott: a csokoládé felszabadítja a boldogság hormonokat!

{loadposition szoveg}

Osszuk be a napi feladatainkat!

Rangsoroljuk a ránk váró feladatokat. Készítsünk egy listát napi feladatainkról, és helyezzük őket fontossági sorrendbe. A legfontosabbakat tegyük a lista elejére. Ha van valami különösen kellemetlen feladatunk, essünk túl rajta minél hamarabb. Ha így járunk el, a nap további része sokkal kellemesebb lesz.

Életmódváltás

A stressz kezelésének egyik legnagyobb nehézsége, hogy az érintettek zöme már későn, egy komolyabb betegség után ébred rá, hogy ez így nem mehet tovább. Ekkor már nem sokra megy a teával meg az aromaterápiával, hiszen immár szervi oka lett a betegségnek. Ez a szervezet utolsó ultimátuma és ilyenkor egy teljes életmódváltás szükséges. Egy hosszú nyaralás sem zökkenti ki a beteget, hiszen utána újra folytatódik az egész, a visszaesés pedig elkerülhetetlen lesz.

 

Megtekintések száma: 6725


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet