Vidékfejlesztési találkozót szerveztek Füzesgyarmaton

2020 Február 14

Vidékfejlesztési találkozót rendeztek az Ösvény Esélynövelő Alapítvány szervezésével és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat együttműködésével. A rendezvény célja az volt, hogy a térségben fejlődésilehetőséget nyújtó pályázatokat bemutassák az érdeklődőknek, és a fiataloknak értékes információkkal szolgáljanak az induló vagy már meglévő vállalkozások terén.

Az esemény kezdetén köszöntőt mondott dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára, Weidel Walter, aki bemutatta a Hálózatot, és kifejtette a Kormány vidékfejlesztési irányelveit és eredményeit. Elmondta, hogy a rendezvény két részből tevődött össze. Az egyik egy vidékfejlesztési fórum, melynek célja az volt, hogy a térségben igénybe vehető pályázatokat megismerjék az érdeklődők, továbbá hogy segítsenek a gazdaság fejlődésében a jó példák bemutatásával. A fiataloknak is szólt a rendezvény, hiszen fontos, hogy értesüljenek a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat működéséről és a lehetőségeikről, hiszen a Hálózat tevékenysége sok pontban kötődik a fiatalokhoz.

- Mivel FüzesgyarmatBudapesttőltávol eső település, nehezebben jut el az információ oda, ezért szerettünk volna mindenképpen részt venni a rendezvényen, és személyesen tájékoztatni az egybegyűlteket a Vidékfejlesztési Program aktualitásáról és a lehetőségeiről. Fontos feladatunk bemutatni, hogy a kormányzat a Vidékfejlesztési Programon keresztül milyen intézkedéseket hajtott végre az elmúlt időszakban, azért, hogy a vidéken dolgozók élete könnyebb legyen, és segítse őket az elindulásukban.

A főtitkár kitért a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat működésére is, továbbá hogy milyen fontos programok futnak jelenleg, mint például a Szárnyaló Gazdaság - Nemzeti Húsgalamb Program, amely által sok embert tudnak bevonni az állattenyésztésbe. Ebben a régióban ráadásul nagy hagyományokkal rendelkezik ez az ágazat. Ugyanígy lényeges a Libamáj Program, amely szintén jelen van a régióban. Arról is szó esett, hogy melyek a Hálózat jövőbeli tervei, továbbá milyen programokon vehetnek részt, milyen segítséget kapnak az érdeklődők, és miért érdemes felkeresni a megyei területi felelősöket. Az elérhető pályázatokkal foglalkozó Széchenyi Programiroda üzemelteti a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat titkárságát, amelynek kollégái tanácsokkal segítik a kedvezményezetteket.

A rendezvény másik eleme a hagyományőrző disznóölés volt, amely az MNVH támogatásával és megbízásából valósult meg, célja, hogy megismerkedjenek a fiatalok annak tradíciójával illetve a kolbász- és hurkakészítés fogásaival. A részvevők egy jó hangulatú találkozón vehettek részt, amely szintén a támogatásokból jött létre, továbbá egy olyan előadásra is sor került, amely kimondottan a Vidékfejlesztési Program fiatalokat érintő témakörében zajlott.

Az Ösvény Esélynövelő Alapítvány alapítója, Bere Károly elmondta, hogy a vállalkozások segítése került a középpontba az eseményen.

- Az a szándékunk, hogy pályázatokkal is foglalkozzunk, ezzel kapcsolatban pedig igyekszünk minél több információt átadni az érdeklődőknek. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal ebben az évben sikerült partnerséget kialakítanunk, és azt gondolom, hogy a céljaink is hasonlóak. Mi helyben vagyunk, ismerjük a vidéket, tisztában vagyunk azzal, milyen lehetőségeket tudunk kínálni, és be is mutatjuk az eredményeket. Külön célcsoport számunkra a fiatal közönség, igyekszünk együttműködni velük. Célunk az volt, hogy minél több fiatalt hívjunk meg erre a rendezvényre, és igyekszünk minél több tudást átadni azoknak a személyeknek, akik már vállalkozóként tevékenykednek, vagy vállalkozást szeretnének beindítani. Ebben az évben egyébként az alapítványunkat szeretnénk megerősíteni, a másik tervünk pedig a szakképzés támogatása. Elindult a határon átnyúló program is, a Nagyváradi Egyetemmel felvettük a kapcsolatot, hogy a határon túli magyar fiatalokat meggyőzzük arról, hogy nálunk járjanak szakképzésre.

 

Megtekintések száma: 9402


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet