Lázba hozza a nőket a piros férfiviselet!

2013 Július 16

A nők szerint sokkal kívánatosabbnak tűnnek a piros, illetve hasonló árnyalatú öltözéket viselő férfiak!- mondja az a tanulmány, amely Andrew Elliot pszichológus professzor és csapata vizsgálatai alapján készült.


A tesztek során 288 nőnek mutattak piros és ahhoz hasonló árnyalatú, illetve más színű pólókba öltöztetett férfiakról fotókat. Olyan kép is volt, ahol csak a keret volt piros árnyalattal ellátva. A látottakat pedig asszerint kellett osztályozni, hogy mennyire tartják vonzónak, kívánatosnak a férfiakat. A nyerő közülük abban az esetben is a pirosat tartalmazó foto volt, ha csupán a keret volt olyan színű. 

{loadposition szoveg}

A kutató gondolata, hogy a piros és úgymond társai látványa bizonyos biológiai folyamatokat hozott felszínre a nőknél, s ez nem véletlen, hiszen ezt a színt előnyben részesítő férfiaknak egy másik tanulmány szerint magasabb  a tesztoszteronszintje, sugárzik belőlük az energia, a dominancia! Emellett a pirosban pompázó hímneműekről azt is gondolták a hölgyek, hogy magasabb beosztásúak és pénzben sem szűkölködnek. Ez utóbbi feltételezések nem tudom, mennyire voltak találóak, de az tény, hogy az én szememet sem kerüli el, amikor a párom narancs-  piros sportszerelésében pályára lép!

Ha pedig nem hiszitek, hogy a piros és vele rokon árnyalatú férfiviselet nem ciki, hanem nagyonis vadító a nők számára, hát járjatok utána! Egy próbát megér!

 

Megtekintések száma: 4732


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet