Öltözz a korodnak megfelelően: 40

2013 Február 18

A negyedik X nem jelent rögtön egy teljeskörű stíluscserét, sem azt, hogy elő kellene venned a nagypapa kötött mellényét. A „30-as ruháid" többsége továbbra is hasznos, bár lehetséges, hogy néhány nadrágot derékban már ki kell engedni...

A nőknél gyakran előfordul, hogy igyekeznek tartani a tempót a 20 éves lányukkal, és elkezdenek ugyanúgy öltözni, mint ő. Viszont minél kétségbeesettebben próbálkoznak fiatalabbnak tűnni, annál inkább a visszájára sül el a dolog. A következő tanácsokat nem kell vakon követni, csupán azt a célt szolgálják, hogy senki ne essen bele ugyanebbe a hibába.

oltozz-a-korodnak-megfeleloen-40

Itt az ideje a klasszikus daraboknak. Sosem mennek ki a divatból, és ha helyesen viselik őket, akkor minden korosztálynak ideális. Persze, a trendeket sem kell elfelejteni! Ha az a típus vagy, aki figyeli az újdonságokat, akkor nyugodtan válaszd ki, ami tetszik, és viseld! Sehol nincs kőbe vésve, hogy a divat és az új trendek csakis a 20 évesek kiváltsága. Azért nem a neonszínekre gondolok itt, mert az nem lenne szerencsés, ha a munkahelyen, vagy akár otthon valami hasonlóban jelennél meg. A színek terén inkább a mélyebb, sötétebb árnyalatok működnek jól. A bordó például, vagy a mustársárga, erdőzöld. Ezek nadrágban is jól működnek, nem kell leragadni a feketénél, vagy más semleges színeknél. Ha ingekről van szó, ott természetesen még mindig aktuálisak a világos, halvány színek, ezekhez pedig nyugodtan lehet választani egy erősebb színű nyakkendőt. Vagy akár fordítva is, személyiségtől, és egyedi stílustól függően!

Gardrób frissítés
1. tipp: Egy kasmírpulóver jó befektetés lehet, hiszen időtálló, és elegáns, visszafogott darab. Farmerrel, vagy akár a zakó alatt is jól mutat. Játszhatsz a színekkel, vagy akár a szabással is. Ne legyen túl nagy, vagy túl bő, és a nyakkivágásra is figyelj oda! Ha szélesebb, vastagabb a nyak, akkor a V-nyak, hosszú nyaknál a kerek kivágás a nyerő.

oltozz-a-korodnak-megfeleloen-40

2. tipp: A pólókat sem kell kidobni. Lusta hétvégékre, vagy egy kirándulásra a családdal mégsem lehet ingben és nyakkendőben menni, nemde? Kizárólag a kinyúlt, kopott daraboktól kell megszabadulni, ahogy a nagy feliratos, harsány színű darabok sem mutatnának jól a családi képeken. Az egyszerű mindig mindenből jobb.

3. tipp: A nadrágok közül talán már kevesebbet kerül elő a farmer, mint régebben, és nagyobb hangsúlyt kapnak a vászon illetve pamutnadrágok. Akármit is viselsz, az legyen jól szabott, és passzoljon a méret. Az egyensszárú, klasszikus szabás ajánlott.

oltozz-a-korodnak-megfeleloen-40

4. tipp: A mellény az a ruhadarab, ami fiatalabb korban ritkán kerül elő a szekrényből, vagy egyáltalán, be sem kerül oda. Viszont a negyvenes korosztálynak sem kell aggódnia, mert a mai darabok fiatalosak, több szabás közül lehet válogatni, és a díszítés, a részletek is fiatalossá, modernné teszik ezeket a ruhadarabokat. A színekkel is lehet kísérletezni, vannak zsebbel ellátottak, és anélküliek, alkalmiak, vagy hétköznapra valók. Ha megtaláltuk a tökéletes, hozzánk illő darabot, akkor az tekintélyt kölcsönöz a megjelenésnek, anélkül, hogy öregítene.

oltozz-a-korodnak-megfeleloen-40

5. tipp: Már szó esett róla, hogy a színekkel óvatosabban kell bánni, például a nadrágoknál. Teljesen lemondani róluk viszont nem kell, és nem is szabad! A változás a használatukban van: a nagy felületek helyett (póló) kiegészítőkben jelennek meg az élénk színek. Nyakkendők, díszzsebkendők, zokni, kesztyű, sál, stb. A mintákat sem kell elfelejteni! Pöttyös, csíkos, kinek mi tetszik...

oltozz-a-korodnak-megfeleloen-40

 

Megtekintések száma: 4930


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet