​Gitártanulás könnyen és játékosan

2020 Július 13

Interjú ifj. Szalkai Sándorral

Miért kellene megváltoztatni a gitár oktatást?

11 év gitároktatás után azt vettem észre a diákjaimon, hogy nehezen birkóznak meg a gitár használatával és a kotta olvasásával. Hazánkban kiemelt fontosságú a művészeti oktatás, azon belül is a zeneoktatás, kevés helyen van ilyen oktatási rendszer, ahol lehetőség van az iskola keretein belül arra, hogy a tanár csak egy diákkal foglalkozzon. De sajnos hazánkban is elválik a zeneelmélet tanítása a hangszer oktatástól, eltér témában és sebességben is. Így nagyon nehéz zenéhez értő, zenét írni olvasni tudó zenészeket nevelni.

Honnan jött az ötlet?

amikor felismertem, hogy a diákoknak problémát jelent a zeneelmélet és a hangszerhasználat összehangolása, azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt a kettőt összekötni, hogyan lehetne megjeleníteni, akár egy 4-6 éves gyermek számára is, hogy a kottában lévő hangjegyet hol kell lejátszani a gitáron, hogy tudom a kottában lévő hangot megszólaltatni a hangszeren. Ekkor rajzoltam meg a hangjegyolvasó eszközt, melyre 2013 évben mintaoltalmi védelmet is szereztem.

Milyen formában született meg az első megoldás?

Első formájában ez egy A4-es lap volt, rajta a rendszer papír alapú megjelenítésével. Ez egy táblázathoz hasonló eszköz, amin egy „csúszka” használatával tudom azonosítani, hogy a kottában lévő hangot melyik húron, melyik ujjammal és melyik bund-on kell lefogni. Ekkor még csak a tankönyvi oktatás kiegészítőjeként gondoltam erre a módszerre és Hangjegyolvasónak hívtam. Az volt a tervem, hogy akár a meglévő tankönyvek segédeszköze is lehetne. Aztán elkezdtem a felhasználásán gondolkodni és rájöttem, hogy ez egy újfajta hangszerhasználat oktatását tudná megvalósítani Magyarországon és a világban.

Miben más ez, mint a többi gitár oktatási módszer?

A legnagyobb erőssége, hogy egyszerre tanítja meg a tanulóval a zeneelméletet és a hangszerhasználatot, de mindezt egy játékos, kezdők számára is könnyen feldolgozható keretek között valósítja meg. A hangszerhasználaton keresztül szeretteti meg a zeneelméletet is, nem frusztrált zenélni akaró tanulókat teremt, hanem kiegyensúlyozott és alkalmazni tudó, tudással rendelkező zenészeket nevel. Pályám során láttam több tanulót is, aki ezért hagyta abba a hangszerhasználat tanulását, mert nem értette a kottát, nem tudta pontosan értelmezni a kottában lévő hangokat. Későbbiekben a Hangjegyolvasót, hogy megállja a helyét a nemzetiközi oktatásban is StringBoost-nak kereszteltem. A StringBoost módszerrel a tanuló játékos keretek között megtanulja, hogy hogyan játsszon pontosan a kottából, elsajátítja a zeneelméleti hátteret, megtanulja a ritmust, eltárolhatja egy zenedarab hangjegykészletét és bármikor visszatérhet ehhez gyakorlásként, vagy ismétlésként.

Ettől a tanulók gyorsabban tanulnak gitározni?

A tanulók egy összetett tudást sajátítanak el, játékos keretek között, melynek segítségével zenét írni olvasni tudó zenészekké válnak. Képesek lesznek frusztráltság nélkül lejátszani egy zenedarabot kottából a hangszerükkel. Ez fontosabb a gyorsaságnál.

Fotó: Scott Gruber

Kinek ajánljátok ezt a módszert?

A Stringboost módszertant azoknak ajánljuk, akik valóban érteni akarják, képzett zenészekké szeretnének válni. Elfogadjuk, hogy sokan vannak, akik "csak" a tábortűz mellett akarnak gitározni a barátaikkal, akik nem akarnak ismeretlen kottából is lejátszani valamit, akik megelégszenek a tabulatura ismeretével. Az új rendszer segítség lehet a tanárral tanulni kívánóknak és akár az újrakezdőknek is, akik önállóan akarnak haladni ezen az úton.

Ez az eszköz csak papíron létezik?

Lehetőségünk nyílott 2015-ben egy pályázat keretén belül nem csak papír alapon, hanem egy mobil alkalmazás formájában is elkezdeni a Stringboost módszer kidolgozását és megvalósítását. Ez azért is fontos, mert így egy teljesen új tanítási élményt is tudunk biztosítani a tanulóknak, összefogva az összes előnyét a módszernek; zeneelméleti ismereteket, ritmust, hangkereső funkciót és visszaellenőrzés és ellenőrző kérdéseket a leckék közötti továbbhaladáshoz.

Hogyan kezdtétek el kidolgozni a teljes rendszert?

Érdekesség, hogy a Hangjegyolvasó első verziója egy karton doboz oldalára felrajzolva valósult meg (minden nagy start-up egy szalvétán kezdi az életét, mi dobozon kezdtük), majd ebből lett az A4es formátumú Hangjegyolvasó, melyet mintaoltalommal védettünk le. Ezt követően kezdtem el azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt a magyar és nemzetközi zeneoktatásban felhasználni, ekkor született meg az ötlet, hogy ennek egy új tanítási módszertannak kell lennie, hiszen megváltoztatja a tanulók tanulási és fejlődési élményét és emészthetőbb formában, feszültségek nélkül sajátítják el a gyakorlati hangszerismereteket az elmélettel együtt, valamint egy új hozzáállást követel meg a zenetanároktól is.


 Fotó: Behzad Soleimanian

Mik voltak a nehézségek, amiket meg kellett oldani az alkalmazásban és a tankönyvben?

Kihasználtuk azt, hogy a Hangjegyolvasó eszközzel milyen játékos keretek között lehet megtalálni a lejátszandó hangot a gitáron, majd elkezdtük hozzárendelni a szükséges ritmus és zeneelméleti ismereteket, ki kellet találnunk, hogy mit, milyen sorrendben tanítsunk meg a Stringboost módszerrel. Új funkciókat is kitaláltunk a technika segítségével, minthogy a tanuló el tudja tárolni a már megkeresett zenedarab hangkészletét, vissza tudja ellenőrizni a megkeresett hangot, hogy jól játszotta-e le, a ritmus elsajátításához beépített metronómot és a „kopog a cipő” gyakorlatokat találtuk ki. Az alkalmazás segítségével interaktívvá tudjuk tenni a tanulást, a tanuló akár magában is tud gyakorolni.

Akkor most ez csak együtt, vagy külön is használható? A könyv és az mobil alkalmazás?

Jelenleg a kettőt együtt ajánljuk használni, a könyvbe több ismeretet tudunk átadni, amiket az alkalmazásban bonyolult és unalmas lenne betenni, viszont az alkalmazással interaktívvá tudjuk tenni a tanulási folyamatot. Még rugalmas a rendszer, biztos vagyok benne, hogy lesznek még változások a jövőben, szeretnénk folyamatosan fejleszteni, csiszolni, bővíteni a módszert, hogy a tanulni vágyók is folyamatosan, jobb feltételek mellett tudjanak tanulni tőlünk.

Mi a következő lépés?

Most leginkább vállalkozó kedvű gitár tanárokra és tanulókra lenne szükségünk, akik kipróbálnák és elolvasnák a könyvet és visszajelzéseket adnának a kialakított módszerről, ehhez keresünk most jelentkezőket. Mint mondtam, szeretnénk folyamatosan tökéletesíteni a módszert, de ez nem megy a felhasználók visszajelzései nélkül. A tesztelési időszakot követően pedig szeretnénk elkezdeni az értékesítésen dolgozni, hogy minél több tanulni vágyóhoz eljuthasson a Stringboost módszer.

 

Megtekintések száma: 25706


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet