Top 10 focistafeleség "2. helyezett"

Wednesday, March 6, 2013

Irina Valejrevna Sayhkliszlamova orosz modell 1986. január 6-án született Yemanzelinskben, Oroszországban. Édesapja tatár, édesanyja orosz származású. Édesanyja zongorista volt, és zenetanárként dolgozott egy iskolában. Édesapja szénbányász volt. Van egy nővére, Tatjana. 
Irinát hatévesen édesanyja már zongorázni tanította, majd 9 évesen beíratták egy zeneiskolába, ahol további hét évig folytatta tanulmányait. Ebben az időben énekelni is tanult, tagja volt egy iskolai kórusnak. Irina mindössze 14 éves volt, amikor édesapja meghalt.
A középiskola után marketinget kezdett tanulni, majd belépett egy modelliskolába. Egy helyi ügynökség fedezte fel a lányt, és azt tanácsolták neki, hogy induljon a Miss Chelyabinsk 2004-es versenyén, amit meg is nyert.
Modell karrierje 2007-ben kezdődött Párizsban. Ana Beatriz Ramos helyett ő lett az Intissimi arca. Még ebben az évben debütált a Sport Illustrated fürdőruhás magazinjában. Azóta minden évben szerepel ebben a katalógusban, így a fotózások miatt olyan helyekre is ellátogathatott, mint St. Peterburg, Nápoly, Grenada, és Chile.Irina 2010-ben hivatalosan is az Intissimi nagykövete lett. Még előtte, 2009 tavaszán szerződést kötött a Beach Bunny-val, majd reszt vett a Guess tavaszi/nyári bemutatóján. Olyan cégekkel is dolgozott, mint a Victoria Secret, a Lacoste.

                                          top-10-focistafeleseg-2-helyezett

Irina részt vett az Armani Exchange 2010-es tavaszi/nyári kampányában. Láthattuk őt Kenya West. Több újság címlapján is szerepelt. Ezek az Ocean Drive, a GQ South Africa. Még ebben az évben az olvasók szavazatai alapján ő lett az első az 50 Hottest Russian Women listáján. Szerepelt a spanyol Elle, és Harper's Bazaar magazinokban. 2011-ben a Sport Illustrated magazin címlapján is ő feszít. Egy tv-műsorban elárulta, ez volt az ötödik alkalom, hogy felkérte az újság a szereplésre. De ő volt az első orosz modell, aki a címlapon is megjelenhetett.
2011-ben még olyan magazinokban szerepelt, mint a Tatler Oroszország, a Spanyol Cosmopolitan, a mexikói GQ, a spanyol Glamour. Ő lett a Top 20 Sexiest Models lista 13. helyezettje. 2011-ben a Periodika magazinban őt választották meg a világ legszexisebb nőjének.
2012-ben Irina lett az arca a La Clover-nek, és az Avon dráma nevű szempillaspiráljának. 2012 szeptemberében szerepelt a L'express Styles magazinban. 2013-ban a Madeleine, az Aqua Bendita, a Sports Illustrated, valamint a Freeman's SS is készít majd róla fotósorozatot.
Irina jótékonykodik is. Részese az oroszországi „Segíts nekem" nevű jótékonysági programban, amelyben beteg gyermekeknek segítenek.
Irina 2010-ben egy Armani Exchange kampányon találkozott mostani párjával, Ronaldóval. Azóta is egy párt alkotnak.

 

Megtekintések száma: 4025


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet