Két év múlva a levegőért is fizetni kell?

2014 Március 01

Olvashattál már elektromos elektromos autóról, sőt önműködőről is, viszont mindezek elenyészőek a két év múlva megérkező találmány mellett!

2010- ben még komolytalan viccnek tűnt az André Yarce és Karim Mokaddem által vezényelt projekt, miszerint a cél egy levegővel működő autó létrehozása volt. Mostanra viszont megvalósulni látszik a gondolat. 

A forradalmi hibrid megoldás a levegőből kinyert nitrogént használja a kerekek meghajtására, amelyet elsősorban a regeneratív fékezésből nyert elektromos energiával sűrítenek össze. Az autó a tervezők szerint jóval könnyebb lesz az elektromos hibrideknél, mivel nincs szükség nagy akkumulátorcsomagra, és  valóban kímélni fogja a környezetet. 

2016-ban-mar-levegovel-hajthato-auto-is-lesz

{loadposition szoveg}

2016-ban-mar-levegovel-hajthato-auto-is-lesz

A Peugeot annyira biztos a sikerben, hogy hamarosan bele is kezdenek az autó gyártásába, amely így 2016-ra már az autószalonokban is megjelenhet. Annyit sikerült kideríteni, hogy várhatóan hasonló lesz az áruk az elektromos autókéhoz. Az ötlet nagyon jól hangzik, feltéve ha nem kell majd fizetnünk ezután a levegőért is!

 

Megtekintések száma: 9466


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet